Tobe Hooper olyan zseniális filmeket rendezett, mint a Texasi láncfűrészes mészárlás, a Toolbox Murders vagy a Lifeforce. Hogy milyen apropóból veszem elő az ő munkásságát, az elsőre talán indegennek tűnhet. A Djinn az Egyesült Arab Emírségek egyik remekműve is lehetne ez a alapján. Azonban, ez bizony nem sikerült. 

Khalid és felesége, Salama New Yorkban élnek, azonban egy szörnyű esemény utóhatásaként úgy döntenek, hogy hazatérnek a gyökerekhez az Egyesült Arab Emírségekbe. Igazából nem közösen jutnak erre az elhatározásra, valójában a férfi kap egy nagyon jó álláslehetőséget, a nő pszichológusa pedig hirtelen megváltoztatja eddigi véleményét és a környezetváltozás irányába tereli a párt. Nem tudni, hogy ez megfelelő terápia lesz-e számukra, hiszen elvesztették egyetlen gyermeküket, ráadásul visszatérnek egy olyan világba, amelyet már nagyon régen maguk mögött hagytak. Visszatérésüket örömmel ünneplik meg a lány szülei, bár nem egészen értik, hogy miért egy isten háta mögötti kis faluban kell letelepedniük, ami ráadásul a hitük szerint valaha dzsinek lakta helység volt.

Bár első látásra a pompás luxushotel kimondottan csábítonak tűnik, beköltözve furcsa látomások kezdik kísérteni Salamat elhunyt gyermekéről. A nagyon lassú felvezetés után nem csak hogy felpörögnek az események, de valódi káosz alakul ki a szálloda szobájában. A legenda szerint a dzsinn faluban egykor egy nő terhes lett és megszülte az egyik gonosz szellem gyermekét, azonban elcsalták tőle ezt az örömet és az ismertlen nemű kisdedet külföldre szöktették, hogy sose találhassa meg. Állítólag azóta ezen a vidéken bolyong a rém, és utóda után kutat. Kérdés, hogy a férfi vagy a nő az ő leszármazottja, és mi köze van a halott bébinek ehhez az egészhez. A rejtély majdnem izgalmas, de csak majdnem.

Nem volna sok probléma ezzel a művel, ha a színészek tudnának játszani, de sajnos Razane Jammal leginkább egy hisztis picsát testesít meg, aki élete első szerepére készül, mert eddig csak a Mónika Show jutott neki osztályrészül. Cserébe Aiysha Hart megpróbál igazi gonosz boszorka lenni a Grimm mesékből, de inkább lesz egy zs kategóriájú rosszmájú csábító karakter. Khalid Laith lehegne gyöngyszem ebben a gépezetben, de még a portás is hitelesebb alakítást nyújt nála. Most arról nem is szeretnék külön megemlékezni, hogy a csattanót már egy órával a vége előtt kitalálhatjuk, pedig 80 perces a filmünk. 

Ennek ellenére még mindig hátborzongató a Djinn, misztikus, kísérteties, jump-scare fanok akár szerethetnék is, de nem nagyon megy, mert a legelején nem történik semmi, unatkozunk, utána meg azonos sémák ismétlődnek, amelyre talán inni lehetne, de az sem éri meg. Így a filmet egy kellemesen közepesre sikeredett randi után ajánlom azoknak, akik inkább szexelni szeretnének közben, mintsem odafigyelni a történésekre, vagy mély mondanivalóra vágynának egymás karjaiba simulva. Mondanom sem kell, hogy ebből többet is kihozhatott volna BÁRKI.

Értékelés: 3/10

Fixxerx

Mindig az a legszemetebb, amikor az aktuális fogatlan tahó-bunkó redneck útbaigazítja a jövevényeket. Köpköd, bűzlik, mint a dög, és amint felüti a fejét már tudod, hogy innen egyenes az út a vérfröccsköldébe. Nincs ez másképp most sem, amikor a népes amerikai család a sivatagon keresztül utazik, mert ott k*rva sok a látnivaló. Végül is, ha úgy vesszük, az biztos, hogy olyanban lesz részük, amit eddig még sehol sem láttak vagy éreztek. Az atomsugárzás elkorcsosodott, torz szönyszülöttjei várnak rájuk kifent baltával és szétálló fogakkal a tűzforró sivatag kellős közepén. Nesze neked utazás. 

Máig értetlenül állok Hollywood azon tétlensége előtt, hogy nem képes Alexandre Aja kezébe egy eredeti forgatókönyvet nyomni mondjuk azzal a felkiáltással, hogy "Gyere baszod, ezt csináld meg!". Nincs még egy rendező, aki a horror-szcénán belül szemmel látható tehetségét folyamatosan szedett-vedett, jobb-rosszabb remakek-be invesztálná. Aki a gyökeresen zsé-kategóriás sztorival rendelkező Piranha 3D-ből kihoz egy ilyen nyers, sokkolóan erőszakos és több hektoliternyi vérrel nem éppen gazdálkodó eszetlen gore-orgiát, arra ne mondja senki, hogy iparos. Na jó, félig az. De több, mint nyilvánvaló, hogy amit ezekből a feldolgozásokból kiprésel a francia direktor az alapján jócskán több babér teremne számára. 

Maradjunk a jelen darabnál, amiből Aja nem csak, hogy erőszakorgiát farag, de a majdnem két órás játékidőben még arra is szakít időt, hogy karakterizáljon. Persze túlzásokba nem esik, csak éppen annyira bont ki néhány szereplőt káromkodással és egy-két jól elhelyezett poénnal, hogy legalább egy hangyányit szorítsunk érte, ha arra kerül a sor. A hangsúly nyilván nem ezen, hanem a kendőzetlen pokoli mészárláson van. Arról, hogy vérfürdő lesz, már az enyhe groteszk beütésű főcím és az alatta csengő dalocska biztosít minket. Miután Aja tulajdonképpen lelövi, hogy kikkel kerülnek majd szembe a hőseink, csak arra vársz, hogy betoppanjanak. És a meglepetés erejétől félig megfosztva nem számítasz túl hatásosra, pedig itt jön a pont, ahol először szakad be a tűrőképességed, ha nem vagy elég edzett - mondjuk a mai torture porn tengerben nagyobb halak úszkálnak, de nem ez a lényeg. Borzasztó hatásosan, a szépen megágyazott expozíció után a torzszülött mocsadékok be-VÁGODNAK, tépnek-zúznak ölnek és nem szégyellik. Sőt, morbid és kéjes módon az utolsó pillanatig kiélvezik, hogy a gyengébbik nem képtelen velük bármit is kezdeni. 

Ennek levezénylésében pedig Aja mesteri. A feszültségteremtést olyan zenével spékeli meg, amitől lehámlik a bőröd, a helyzet abszurd, fusztrált és sokkoló, de a java még csak eztán jön. Beindul a mentőakció, egy kissé kitágítottabb képet kapunk arról, hogy kik ezek a sivatagi emberek és mi a fenét keresnek még mindig itt, miközben a film vérbősége folyamatosan növekszik, az adrenalinfaktorával kézen fogva jár haláltáncot. Még csak azt sem lehet mondani, hogy kiszámítható sorrendben pusztulnak el a karakterek, ahogy a végkifejlet is remekül működik mindkét szálon mielőtt végül egybefonódik. 

Tulajdonképpen a rettegés metamorfizálódott változatban jelenik meg, de a mű garanciát ad arra, hogy markold a karfát, mielőtt hátulról felbukkan egy szétcseszett arcberendezés és beléd állítja a baltát. Színtiszta horror.

értékelés: 10/10

GORE boy 

Eltévedni az erdőben sohasem kellemes dolog, és ez hatványozottan igaz, ha az emberre, egy láncfűrésszel hadonászó elmebeteg kannibál vadászik. Az lehet még rosszabb, ha rájövünk, hogy nem csak ő egyedül éhes a környéken, hanem egy egész család várja a friss húst...

Michelle és Ryan nem a legkellemesebb utazó páros, mivel végig hisztiznek és idegesítőek, miközben átszelik a kietlen texasi utat. Balszerencséjükre (és szerencsénkre, nyamm-nyamm) belefutnak egy Tex nevű cowboyba, aki egy remek útvonal tippet ad nekik. Balfékjeink megfogadják a tanácsot, és jól el is tévednek. Nemsokára le is száll az éjszaka, és ilyenkor valahol a környéken felberreg egy láncfűrész a poros éjszakában... Mi nem látjuk Őt, de Ő tudja, hogy az erdőből csak egy kiút létezik... mégpedig a Mama lábosbában, mert otthon várják már a finom falatokat.

Jeff Burr rendezésével folytatódik a Texasi láncfűrészes mészárlás harmadik epizódja, ami a csúfos második rész után próbálta visszahozni az első film hangulatát. A végeredmény megosztja a közönséget, de szerintem remek munkát végeztek, számomra ez az egyetlen film a sorozatban, ami méltó folytatása az első résznek. Annak ellenére mondom ezt, hogy a kiadó mindent megtett, hogy csökkentse a vér és az erőszak faktort, ahol lehet, megvágták, így a nagyon szaftos jelenetek megint csak a fantáziánkra lettek bízva. Ha a nagy texasi fanok logikát akarnak keresni abban, hogy miként illeszthető be a film a sorozatba, akkor majd jön a fikázás, de erre semmi szükség. Ez a film abszolút külön kezelendő, nem számít, ha előtte, utána nem néztünk meg egyet sem. 

Mindezektől eltekintve, a film rendelkezik azon varázslatos jegyek egyikével, melyek bizonyos korok "műremekeiről" elmondhatóak. Ez egy ízig-vérig tipikus 90-es évek horrorja, melyeket anno valamilyen harmadrangú filmcsatornán csíphettünk el éjfél után. Nehéz szavakba önteni, hogy ez pontosan mit takar, de megnézéskor vitathatatlanul ráismerünk az évtized jegyeire: erőszak, oda nem illő poénok, közepesen jó/rossz maszkmesteri munka, viccesen béna szinkron, nincs jumpscare, és ami a leginkább igaz: érezzük, hogy horror, de mégis mintha csupán egy akciófilmet néznénk. Bénán hangzik? Lehet, de mégis tökösre sikerült, és Bőrpofa nem hoz szégyent a horror műfajára. 

Hadd röffögjön az a láncfűrész, mi pedig a forró augusztusi éjszakában adjuk át magunkat a kannibál gyönyörnek. Zombi fanok, figyelem: Ken Foree (Holtak Hajnala) is itt van, csajoknak pedig talán plusz pont: Viggo Mortensen (a Gyűrűk ura Aragornja) is szerepel benne, szép, fiatal sudár egy kannibált játszik :) 

értékelés: 8/10 

Fixxerx